Az emberek általában szeretnek játszani, szórakozni. És ha ezt az élményt megadod nekik, jobban fognak rád figyelni – mindegy, hogy gyerekről vagy felnőttről legyen is szó.
A rejtvényeket használhatjuk például nyereményjátékok meghirdetéséhez (megfejtők között sorsolás, stb.), használhatjuk egy-egy termék, szolgáltatás reklámozására (termék, szolgáltatás neve, jellemzője, tulajdonsága is lehet a megfejtés, vagy akár termékek, szolgáltatások meghatározása is bekerülhet a megfejtést segítő leírásokba, meghatározásokba). Így játékos formában adhatunk át információkat arról, amivel foglalkozunk.
(Nem mellékes szempont az sem, hogy aki időt, energiát fektet egy ilyen rejtvény megfejtésébe, és ezzel vesz részt pl. egy játékban, az jó eséllyel érdeklődőbb a termékünk/szolgáltatásunk iránt is, mint azok, akik csak lájkolni/megosztani hajlandóak egy nyeremény reményben.)
Ha nincs arra ötleted, hogy hogyan rejtsd el akár a feladványokban, akár a megfejtésben azt, amit reklámozni szeretnél vele – az sem baj, ha csak pusztán a szórakoztatás a rejtvényed célja. Ilyen esetben kihasználhatod reklámhordozóként azt, hogy a Facebook oldaladon osztod meg, vagy a weboldaladra teszed fel, és ott, mellette jelenítesz meg mozgó banneres vagy egyéb hirdetéseket. Az oldaladra feltett játéklehetőséggel “odacsábítod” a látogatót, játék közben/után lehet szét is néz az oldaladon, ha valami felkelti a figyelmét.
Ebben a leckében megismerhetsz egy rejtvénykészítő alkalmazást, amivel ún. skandináv típusú rejtvényeket készíthetsz néhány perc alatt.
Ez a rejtvénykészítő alkalmazás egy magyar oldalon található. Alapvetően ingyenes, némi reklám megtűréséért cserébe. Ezen az oldalon ilyen típusú rejtvényeket készíthetünk:
/Ha nem látod, és csak egy nagy ürességet látsz itt a következő részben:
– várj egy kicsit, ha sok látogató van fenn egyszerre az oldalon, kicsit lassabban tölthet be
– tekerj át rajta, majd lassan vissza, várj kicsit, és megjelenik
– vagy frissítsd az oldalt, illetve ha van bekapcsolva reklámblokkolód, azt most átmenetileg kapcsold ki./